Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 29 találat lapozás: 1-29

Névmutató: Essig József

1999. június 2.

Máj. 29-én negyven kalotaszegi általános iskola részvételével rendeztek történelmi vetélkedőt Kolozsváron, a Reményik Sándor Pincegalériában. Minden iskolát öt-öt színpompás, eredeti kalotaszegi viseletbe öltözött gyermek képviselt. Az öltözék is szerves részét képezte a Kalotaszeg évszázadai a népi alkotások tükrében című vetélkedőnek. Az első díjat a szentlászlóiak nyerték el, másodikok a méraiak, harmadikok a lónaiak lettek. A rendezvény sikeréhez nem csekély mértékben járult hozzá Essig József díjnyertes Téli Kalotaszeg című filmjének bemutatása. /Kalotaszeg évszázadai a népi alkotások tükrében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

1999. december 20.

A Kolozsvári Evangélikus Püspökség keretén belül működő STARS Alapítványról Farkas Zoltán ügyvezető elnök elmondta, hogy a STARS Alapítvány /Studio Arts - Reményik Sándor Alapítvány/ művészeti stúdió, elnöke Essig József operatőr. Legfontosabb feladatuk az audiovizuális tévéstúdió megszervezése, emellett Reményik Sándor erdélyi költő emlékének és szellemi hagyatékának az ápolása, életművének népszerűsítése. Dokumentációs kézirat-, fotó-, illetve filmtárat (központot) hoznak létre. Essigné Kacsó Klára, a Reményik Galéria vezetője emlékeztetett: március 15-én nyílt meg a Reményik Sándor Galéria. /Kisgyörgy Réka: Egy alapítvány körül? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./

2000. december 9.

Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában megnyílt Bálint Zsigmond, Essig József és Szabó Ferenc fotóművészek kiállítása. Ami tematikailag közös vonás a három kiállító mostani bemutatóján, az elsősorban a népi kultúra, a népi építészet, Kalotaszeg kimeríthetetlenül gazdag szín- és formaváltozatainak művészi megjelenítése. /Németh Júlia: Fény - Kép a Reményik Sándor Galériában. Bálint Zsigmond, Essig József és Szabó Ferenc kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./

2001. január 16.

Jan. 14-én Kolozsváron az evangélikus templomban és a Reményik Sándor Galériában tartották meg Terényi Ede zeneszerző művészi estjét. Az egybegyűlteket Kiss Béla püspök-helyettes köszöntötte. A megjelentek válogatást hallhattak Terényi Ede szerzeményeiből. Ezután Essig József Szín, kép, zene című filmesszéje következett. Ez kolozsvári viszonylatban műfaji premier volt. Olyan multimédiás kísérlet, amely a számítógép segítségével hangolta egybe a zeneszerző és a képzőművész Terényi Ede munkásságát. Essig József és munkatársa, Bartha Zsuzsa tökéletesen ráérzett Terényi Ede rendkívül sokrétű művészi világára. Az est második részében került sor a képzőművész Terényi Ede kiállításának a megnyitójára. Végezetül pedig Essig Klára festőművész átnyújtotta Terényi Edének a Reményik Sándor Alapítvány Gergely István szobrászművész készítette emlékplakettjét. /Németh Júlia: Szín, kép, zene. Terényi Ede művészi estje. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./

2001. február 3.

Kolozsváron a Reményik Sándor Galéria kiállítás nyílt Terényi Ede műveiből és az evangélikus templomban hangversenyen mutatták be egyes zeneműveit. Terényi Ede az egyedüli zeneszerző a világon, aki megkapta a G. Enescu és Bartók Béla kitüntetést. A nemzetközi hírnévnek örvendő zeneszerző egyik leghűségesebb tolmácsolója Molnár Tünde orgonaművész, adta elő a templom orgonáján Terényi műveit. A templomban kifeszített vásznon a közönség megtekinthette Essig József filmesszéjét. Címe: Terényi Ede - szín, fény, zene. /Csomafáy Ferenc: Szépségkereső. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./

2001. április 13.

Az EMKES az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm rövidítése. Az egyesület vezetősége: Tamás György elnök, Dőry Hugó titkár, Kisfaludy Lajos pénztáros. Póttagok (szakmai és művészeti tanácsadók): Bartos József festőművész (Munkács), Brúgós Gyula festőművész (Debrecen), Dudás Gyula festőművész (Nagybánya), Essig József fotóművész (Kolozsvár) és Takács György művészettörténész (Szentendre). Az egyesületnek 169 képzőművész a tagja, Svédországból, Magyarországról, Ukrajnából, Szlovákiából, Németországból és Romániából, vannak támogató tagok is. Az EMKES rendezésében eddig hatvannégy kiállításuk volt: Svédországban, Észtországban, Magyarországon. /Gergely Tamás: Magyar festmények Stockholmban. Interjú Tamás György műgyűjtővel, az EMKES elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 13./

2001. május 26.

Tamás György műgyűjtő, az EMKES elnöke elmondta, hogy az EMKES az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület rövidítése, a végén az S Stockholmot jelenti. Az egyesület vezetősége Stockholmban van. A vezetőségnek van öt póttagja (szakmai és művészeti tanácsadók): Bartos József festőművész (Munkács), Brúgós Gyula festőművész (Debrecen), Dudás Gyula festőművész (Nagybánya), Essig József fotóművész (Kolozsvár) és Takács Gábor művészettörténész (Szentendre). Az egyesület kétévenként tart közgyűlést. - Az EMKES rendezésében eddig hatvannégy kiállítást rendeztek. A kiállítások nagy része csoportkiállítás, melyen egyszerre 40-50 képzőművész szerepel, évente rendeznek egyéni kiállítást is, továbbá alkotótábort. Az EMKES művészettel kapcsolatos könyvek kiadatásában is részt vett. Ezek között volt: Banner Zoltán: Teremtő önvédelem; Murádin Jenő: Nagybánya, a Festőtelep művészei; Petkes József: Néprajzi barangolások a Partiumban. Az EMKES segíti a Házsongárd Alapítványt is. /Magyar festmények Stockholmban. Interjú Tamás György műgyűjtővel, az EMKES elnökével. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./

2002. január 25.

Jan. 23-án Kolozsváron, a Phoenix Könyvesboltban megnyitották azt a képzőművészeti tárlatot, amelyet az üzlet kirakatában a Világhírnév internetes hetilap munkatársainak (Soó Zöld Margit, Forró Ágnes, Lészai-Bordy Margit, Horváth Gyöngyvér, Orbán István, Essig Klára, Essig József és Jánosi Andrea) alkotásaiból állítottak ki. A 35. megjelenésénél tartó Világhírnév (www.vilaghirnev.ro) főszerkesztője, Szabó Csaba, elmondta: fórumul szolgálnak azoknak a tollforgatóknak, képzőművészeknek, akik műveiket az egész nagyvilágnak meg kívánják mutatni. Németh Júlia műkritikus premiernek nevezte a kirakat-tárlatot, amely jól ismert művészek alkotásai révén a könyv jegyében, eredeti ötletből született meg. /Ö. I. B.: Rendhagyó kirakat-tárlat. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./

2003. október 21.

Okt. 18-19-én került sor Debrecenben a kolozsvári Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány, a Debreceni Református Kollégium és az Országos Református Tanáregyesület Debreceni Humán Műhelyének szervezésében a Reményik Sándor Emléknapokra. A Művészstúdió kezdeményezésére elindított emléknapokra immár ötödik alkalommal kerül sor, évente más helyszínen. Előadást tartott többek között Kántor Lajos irodalomtörténész, Dávid Gyula irodalomtörténész és Pomogáts Béla irodalomtörténész. A Művészstúdió Alapítvány létrehozói, Essig József és Essig Kacsó Klára, valamint az alapítvány igazgatója, Farkas Zoltán Reményik-emlékplakettel tüntetett ki számos kolozsvári és debreceni személyiséget, valamint könyvvel és Reményik Sándor verseit tartalmazó CD-vel ajándékozta meg a konferencián résztvevő diákokat. /Köllő Katalin: A továbbadott láng. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

2004. június 14.

Jún. 12-én Kolozsváron a Református Kollégium visszanyert épületében ünnepélyesen átadták rendeltetésének a felavatott dísztermet. Ez alkalommal neves erdélyi magyar képzőművészek felajánlásaiból jótékonysági célú képzőművészeti kiállítás és vásár nyílt, melynek bevételét az iskola további felújítására fordítják. Az Apáczai Csere János Baráti Társaság és a kollégium közös szervezésében 65 munka került közönség elé mai vagy már elhunyt művészektől. Neves művészek /Soó Zöld Margit, Incze János Dés, Fodor-Nagy Júlia, Ferenczy Júlia, Essig Klára, Starmüller Géza, Károlyi Zöld Gyöngyi, Székely Géza, Kancsura István, Takács Gábor, Orbán István, Horváth Gyöngyvér, Essig József, ifj. Starmüller Géza stb./ munkái láthatók. Székely Árpád igazgató elmondta, külön öröm hogy a tárlatra Erdély minden tájáról érkezett felajánlás. /Felavatták a Református Kollégium dísztermét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

2005. május 30.

Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök és Essig József, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány elnöke kezdeményezésére május 28-án Kolozsváron, az evangélikus püspökségen megalakult az 1944 karácsonyán mártírhalált halt kolozsvári evangélikus lelkész nevét viselő Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely. A püspök bevezetőjében ismertette a kulturális műhely Dávid Gyula által összefoglalt célkitűzéseit. Járosi Andor az 1944-es zsidótörvények idején a keresztyén hit erejével szállt szembe a gyilkos erőkkel, próbálta menteni az üldözötteket. Antal Margit tanárnő Járosi Andor az igaz ember címmel tartott előadást nagyapjáról. A Járosi-kép elmélyítéséhez járult hozzá Gaal György és Fazakas Csilla, valamint dr. Lőwi Károly, aki részleteket olvasott fel Lőwy Dániel A téglagyártól a tehervonatig. A kolozsvári zsidóság története című könyvéből. Június 19-én Járosi Andor leszármazottai átvehetik az egykori evangélikus lelkészt megillető, a Yad Vashem által adományozott, igaz embereknek járó kitüntetést. /Németh Júlia: Megalakult a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./

2005. november 16.

November 18-án lesz Kolozsváron a Jakobovits Miklós festőművész elnökletével működő Barabás Miklós Céh székházavató ünnepsége. Évek óta küszködik a „hontalansággal” a romániai magyar képzőművészek színe-javát tömörítő Barabás Miklós Céh. A Farkas utca 27. szám alatti romos ház rendbetétele a pályázati alapon szerzett minimális és fölöttébb rapszodikus ütemben juttatott anyagi támogatás miatt lassan haladt a felújítás. Az 1929-ben, Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával az erdélyi magyar képzőművészek érdekvédelmi szervezeteként létrejött Barabás Miklós Céh az 1947-től 1994-ig tartó kényszerszünet után, Abodi Nagy Béla és Kós András kezdeményezésére alakult újjá. A BMC tevékenységét illusztráló, az Erdélyi Közművelődési Egyesület támogatásával Essig József készítette filmet a pécsi kulturális napok keretében is bemutatták. Az erdélyi magyar képzőművészeti múzeum létrehozásának ötlete nem vesztett időszerűségéből. Közben értékes életművek szóródnak szét, tűnnek el az országból, kerülnek méltatlan kezekbe. /Németh Júlia: Romániai magyar képzőművészek új otthona. Székházavató a Farkas utcában. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

2006. július 22.

A tizenegyedik évébe lépett zsoboki alkotótábor július 17-i nyílt meg. Az idén is húsz képzőművésznek kéthetes ellátást, ideális munkafeltételeket biztosító, Essig Klára vezette rendezvény régóta kinőtt a gyermekcipőből, vissza-visszatérő vendégként nem kisebb művészek látogatták mint a Kolozsvárról indult, de évtizedek óta külföldön élő Tóth László, Paulovics László, Bencsik József vagy Árkossy István, nem beszélve a törzsgárdáról, amelynek leghűségesebb képviselője az erdélyi hagyományokon nevelkedett, jeles akvarellista, Fodor Nagy Éva, de mellette ott van Bordy Margit, Szabó Vilmos, Tompos Opra Ágota, Gonda Zoltán, Miklós János és Simó Enikő. A művészeti irányító szerepét betöltő Banner Zoltán művészettörténész optimista tábornyitónak nevezte az ideit. Az Essig József vezette Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány égisze alatt tevékenykedő művészcsoport mintha most talált volna igazán magára. /Németh Júlia: Csak magunkban bízhatunk, de van kiben bíznunk. Ismét megnyílt a zsoboki művésztábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./

2009. augusztus 8.

Zsoboktól a vasútállomás félóra gyaloglásnyira van, a település mégis Kalotaszeg szíve-lelke, amely a maga zártságában érintetlenül megőrizte kincseit, színes népviseletét, népi építészetét, s amelynek népe vendégszeretetével, kedvességével halmozza el a távolról érkezőt – hangsúlyozta a magyarországi vendég, a pápai irodalomtanár, Katona Györgyné, Veress Zsuzsa, aki festőművész férjét kísérte el a faluban immár 14. alkalommal megrendezett képzőművészeti alkotótáborba. Az alkotótábor az Essig művészházaspár ötletéből, szervezőkészségéből született meg a tábor. Jöttek már művészek Svájcból, Ausztriából és Svédországból is. A kiállítást megnyitó tanárnő frappánsan megjegyezte: valóságos magyar–magyar csúcstalálkozó zajlott Zsobokon, hiszen a bennszülötteken kívül magyarországiak – többen Erdélyből áttelepültek – valamint, idén először, felvidékiek is tarkították a tábor összetételét, Kassáról érkezett Fecsó Yvett és Fecsó Szilárd. Kolozsvárt a leghűségesebb táborlakók Bordy Margit és Tompos Opra Ágota valamint a szervező Essig Klára képviselte. A festészeti-grafikai táborral párhuzamosan Essig József szervezőkészségének köszönhetően a fotósok is hódolhattak Zsobokon szenvedélyüknek, dokumentum- és művészfotókon, sajátos kompozíciókon örökítve meg a 2009-es állapotokat, hangulatokat. /Németh Júlia: Magyar–magyar csúcstalálkozó Zsobokon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./

2009. december 23.

Kolozsvár volt az utolsó helyszíne annak a rendezvénysorozatnak, amelynek keretében rendkívüli hangversennyel emlékeztek az 1989-es kelet-európai változásokra. Az Európai Unió Kultúra programjának támogatásával létrejött rendezvény helyszínei Miskolc, Kassa és Kolozsvár, mindhárom városban Beethoven művei szólaltak meg. A kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokban ugyanakkor megnyílt Essig Józsefnek az 1989-es eseményeket felidéző fotókiállítása. /Emlékezés Beethovennel az 1989-es eseményekre. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./

2013. augusztus 26.

Piktorok, lüdércek, egyebek
Tizennyolcadik alkalommal gyűltek össze képzőművészek a zsoboki alkotótáborban. Alapítói – az Essig házaspár – még két esztendeig működtetnék a több funkciót betöltő nyári műhelyt, a huszadik találkozót követően a fiatalabb nemzedék gondjaira bíznák. Szilágyi Aladár riportja Essig József és Mészáros Ödön felvételeivel.
A bánffyhunyadi állomáson két művészküllemű férfiú várakozik rám. Zsobok felé haladtunkban megtudom, hogy a gépkocsit vezető Buglya Sándor személyében a jeles filmrendezőt, operatőrt, a Sapientia Egyetem tanárát tisztelhetem, a másik táborlakóban pedig Orbán István kolozsvári grafikust, a Báthory István Líceum rajztanárát. Három esztendeje, amikor az Alszeget jártam, alulról, Váralmás felől közelítettük meg, most pedig Sárvásár végiben balra kanyarodva ereszkedünk lefelé a gödörfaluba, mely szláv eredetű nevét is azért kapta, mert valóban egy katlan fészkébe rejtőzött el. Azon az úton gördülünk, amelyiket a Molnár Irma helybeli lelkipásztor és férje, Molnár János teológiai professzor kezdeményezésére részint önerőből, részint nyugati támogatással építettek a 90-es években, hogy Zsobok a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő országútról is elérhető legyen. A húsz esztendő múltán is járható kövesút a megyehatárt képező vaspályán túl hirtelen aszfaltra vált. Szilágy megye felvállalta, hogy a saját szakaszát korszerűsítse, Kolozs megye nem. A Ríszegtető fara alatt haladtunkban István megállást kér, néhány perces domboldali portya után gazdag vadvirágzsákmánnyal tér vissza, a csokor minden szála más-más színben pompázik. További időmúlatásom idején nem egyszer látom, hogy a táborlakó művészek körében divatozik a virággyűjtés. A zsoboki határ gyakori botanizálásra csábítja a piktorokat.
A tábori műítész Amikor befordulunk a tábor lakóinak szállást és műhelyt adó Bethesda gyermekotthon udvarára, egy teremtett lelket sem látok, mindenki elvonult dolgozni valahová. Szerencsémre, a folyosó árkádjai alatt elsőként Banner Zoltán művészettörténésszel futok össze, Kalotaszeg két legjelesebb fafaragó mestere, a bánffyhunyadi Kudor István és a helybeli Gál Potyó István társaságában. Zoltán barátomat rögtön le is foglalom magamnak, hiszen tudomásom szerint fontos szerepet tölt be az alkotótábor életében.
„Ez most a tizennyolcadik alkalom, amikor a harmadikat rendezték, az alapító Essig Klára felkért, jöjjek, nézzem meg: kik vannak itt, mit csinálnak, és egyáltalán, mi a véleményem arról, hogy ne mind csak a Székelyföldön forgolódjanak a művészek, hanem itt, Kalotaszegen is működjön egy művésztábor. Ez egybeesett azzal a mozgalommal, amit a Molnár János és Irma lelkészházaspár kezdeményezett, aminek a koronája a Bethesda gyermekotthon, az ehhez kapcsolódó mezőgazdasági és ipari létesítményekkel együtt. A szomszédos Farnason öregotthont működtetnek, itt malom is van és kenyérgyár, sajtgyártó kisüzem, fóliás zöldségtermesztés. Az, hogy Zsobok, az egyik legelmaradottabb alszegi falu úgy kiemelkedett, hogy Kalotaszentkirály mellett a legizgalmasabb élet zajlik itt, főleg nekik köszönhető. A kétszázvalahány lelkes faluban hetven embernek adnak munkát. Klárika levélben kért fel a részvételre, el is jöttem. Az elején elsősorban a kolozsvári rajztanár kollégáira támaszkodott, lévén, hogy ők könnyebben ide mozgósíthatók. Magyarországról is igyekezett táborlakókat toborozni, onnan kezdetben jobbára amatőrök jelentkeztek. Amikor megérkeztem, csak két ismerős, hivatásos képzőművésszel találkoztam, Soó Zöld Margit jött el akkor meg Fodor Éva, Fodor Sándor író felesége. Mondtam is Klárinak, ez nagyszerű dolog, de ide a profikat kell meghívni, hogy amit itt alkotnak, Kalotaszegen, ne csak a saját kis körükbe jusson el, kerüljön be a hazai és magyarországi művészeti élet vérkeringésébe. Jöttem minden évben hűségesen, az amatőrök lassan elmaradoztak. Végül is a tábornak profi jellege lett, de azok a rajztanárok, akik tényleg kiállító művészek, továbbra is jönnek. Aztán megfordult itt Jakobovits Miklóstól Tóth Lászlón keresztül Árkossy Istvánig és Kádár Tiborig sok jeles művész – hogy hirtelen említsek néhány nevet. Eddig több mint százhúszan tanyáztak itt. Volt, aki egyszer vagy kétszer jött el, és van, aki rendszeresen visszajár. A szervezők ragaszkodnak ahhoz, hogy ha ide jelentkezik valaki, annak, amit itt alkot, „köze” legyen Kalotaszeghez. Essig Klára most Kolozsvárról távirányítja a tábort, ahogy tudja. Régóta betegeskedik, úgyhogy hősies dolog volt, hogy tegnap kijött a megnyitóra, a férje, Essig József fotóművész helyettesíti tulajdonképpen.
Nekem az a tisztem, mindenek előtt, hogy amikor vége a táborozásnak, megnyissam a kiállítást itt, a díszteremben, vagy a kultúrházban. Az egy társadalmi esemény a faluban, mert rendszerint istentisztelet után tartják, a falu népe átvonul, és megnyitjuk a tárlatot. A dolgom másik, gyakorlatiasabb része, hogy a két munkát, amit a táborlakók itt hagynak a gyűjtemény számára, értékeljem – euróban most már. Ez a kollekció tulajdonképpen a levegőben lóg, hiszen nincs hol kiállítani állandó jelleggel. A képek végül is jó helyen vannak, ennek az épületnek minden szobájában, a parókián és a farnasi öregotthon falain, meg Essigék lakásában, ahol egy pincegalériát alakítottak ki. Régebben úgy volt, hogy vasárnap, amikor véget ért a tábor, megnyílt a kiállítás, kürtőskaláccsal, köményes pálinkával, volt egy kis zene, éneklés, estefelé nekiálltunk, leszedtünk mindent, és másnap, hétfőn Kolozsváron az evangélikus egyház galériájában újból megnyitottuk, immár a szélesebb közönség számára. Három éve nem ott tartják, hanem a magyar színház előcsarnokában, egy-egy színházi vagy opera bemutató alkalmával.
Igazából minden órám le van kötve, mert amikor már elkészült néhány kép, megkérnek, nézzem meg. Nem vagyok igazán kritikus alkat, nem is tartom magamat igazán műítésznek. De elbeszélgetek velük, kiderül, hogy mit szeretek, mit nem. Természetesen nem lehet itt tíz-tizennégy nap alatt főműveket alkotni. Az a két kép, ami itt marad, annak befejezett munkának kell lennie. Ha több alkotás van, azt is megkérdik, hogy melyiket hagyják itt? Természetesen, a legjavát választom ki, annak ellenére, hogy a gyűjteménynek még most nincs állandó helye. Igen fontos volna, azt kellene még megszervezni, hogy a tizennyolc év alatt felgyűlt munkák javát, mondjuk, ötven képet egy vándorkiállítás keretében Magyarországon is bemutathassák.”
Banner Zoltánnak sietnie kell, hiszen amióta Békéscsabára költözött, egyre-másra tárlatokat kezdeményez, főleg erdélyi vagy Erdélyből átszármazott képzőművészek munkáiból, megnyitja őket, ír róluk. Legutóbb Péterfy László szobrászról készített monográfiát. Minden évben megjelenik egy erdélyi művészről szóló monográfiája. Legalább ötévente egy-egy tekintélyesebb, átfogó jellegű művészettörténeti kötetet is kiad. A sorozatot 1990-ben kezdte, az Erdélyi magyar képzőművészet a 20. században címmel. A jelenleg 81 esztendős, fáradhatatlan szerző bevallja: „Már készülök a hármaskönyvem harmadik kötetére. Mire nyolcvanöt éves leszek, a művészettörténészi pályám emlékeit írom meg, az ars poeticámat, aminek a lényege az, hogy nem csak transzilvanista irodalom van, hanem transzilvanista művészet is.” Beszélgetésünk végén az is kiderül, hogy tavaly, éppen a nyolcvanadik születésnapja körül tartották Békéscsabán a Költészet napját, és őt is felkérték: mondjon néhány verset a 24 órás versmaratonon. „Szavalatom hallatán a helybeli színház igazgatója, Fekete Péter azt mondta: neked még ebben az évben szervezek egy előadóestet! Már rég nem vállalkoztam ilyesmire, mert éreztem, hogy ez engem nagyon megvisel. De összejött a dolog, és azóta újra fellépek, nem győzök eleget tenni a felkéréseknek.” Ilyenformán az örökifjú Banner Zoltánt újra elcsábította régi, nagy szerelme, az előadóművészet…
Műhelyről műhelyre Arról már előzetes tájékozódásom során tudomást szereztem, hogy Zsobokon immár évek óta a festőtábor mellett – azzal egy időben – fotóművészeti, ritkábban filmes tábort is szerveznek. Igaz, ők kevesebb napot töltenek itt, éppen tegnap távoztak. Azt már magától értetődőnek tartom, hogy a grafikus Essig Klára fotósként és tévéoperatőrként is excelláló férje, Essig József az egyik fő kezdeményezője ezeknek az alkalmaknak. Viszont mindebben jelentős, mentori, szakirányítói szerepet tölt be az engem ideszállító Buglya Sándor, aki 2004 óta a Sapientia Tudományegyetem fotó-filmművészet-média szakának vezető tanára. A tanár úr nemcsak a tanítványait hozza el Zsobokra, szakmai gyakorlatra, hanem a fotográfia és a filmművészet iránt fogékony középiskolásokkal is foglalkozik. József és Sándor nem kis megelégedésére, a most lezárult alkalomra sikerült nyolc magyarországi művészt, a Felföldi Fotográfusok Szövetsége csapatát meghívniuk, akik Kalotaszegnek a déli részét fényképezték, Tordaszentlászló, Kiskapus vidékét. Amikor szerre meglátogatom a műhelyekként fungáló osztálytermeket, nem kis meglepetésemre, Buglya Sándort „in flagranti” kapom egy festőállvánnyal meg egy ecsettel. Kiderül, hogy piktorként is „jogosan” tartózkodik Zsobokon. Éppen egy tájképen dolgozik, két műhelytársa állingál mögötte, azon frissiben véleményezik a félig kész alkotást. Itt természetes gyakorlat, hogy nem csupán Banner úr, hanem ők maguk is megbeszélik egymással a dolgaikat. A szakmai eszme- és véleménycsere alól legfeljebb csak azok képeznek kivételt, akik igénylik a magányt az alkotáshoz, vagy akik valahol a faluban, a határban bolyongva dolgoznak. A táborzáró kiállítás idején viszont ők sem mentesülnek az elbírálás alól.
Sándorral egy teremben buzgólkodik másik fogadóm, Orbán István grafikusművész is. „Kolozsvárról jöttem, második alkalommal vagyok itt, először 1998-ban, amikor a harmadik tábort tartották. Kíváncsi voltam, mi minden történt itt az elmúlt másfél évtized alatt, sok az új arc, de vannak emberek, akik törzstagoknak számítanak. 1975-ben diplomáztam, tagja vagyok a Barabás Miklós céhnek. A megélhetés érdekében rajztanári munkát is kell végeznem, a Báthory líceumnak vagyok a tanára, az egy nagyüzem, ezerkétszáz gyerekkel, ott van egy saját galériánk is, a Klubgaléria, ahol rendszeresen havonta újabb és újabb kiállításokat szervezünk, meghívott képzőművészek munkáiból. Rám mindenképpen inspirálólag hat ez a közösség. Egymáshoz bejárunk, megnézzük, ki, mit csinál, hogy dolgozik, mikkel kísérletezik. Összeülünk, beszélgetünk, anyagot hozunk, katalógusokat, egyebet, amit kicserélünk egymás között. Mindenképpen konstruktívan hat ránk a környezet is, egymás közelsége is. Most, ha jól számolom, huszonnégyen vagyunk, Magyarországról is jöttek kollegák.” István két kiadvánnyal ajándékoz meg. Az érszalacsi születésű, portugál földön fényes pályát befutott, odakint elhalálozott Balaskó Nándor szobrász és egyetemi tanár munkásságának két szegmentumát, aktjait és rajzait bemutató albumot Orbán István rendezte sajtó alá, és előszavazta. Ha valaki, akkor ő alaposan ismeri a művész életművet, hiszen Balaskó Nándor az apósa volt…
A faragott fa illata Korábbi ígéretemhez híven, ellátogatok Gál Potyó István alszegi portájára is. A tágas udvartér megannyi épülete tanúsítja, hogy itt a faanyagot szerető, a megmódolásához művészi fokon értő emberek laknak. Ahogy benyitok a hátsó traktus földszintjének szerény műhelyébe, egy, a szemközti sarokban ékeskedő fali tékán akad meg a tekintetem. Bármelyik hajdani céhlegény örömest vállalhatná magáénak ezt a harmonikus díszítésű remeket. De számomra, nagyváradi polgár számára, a rogériuszi református templom belterének famunkái képezik a „referenciát” Potyó mester produktumait illetően, hiszen két esztendeig faragta annak minden darabját, a szószéktől az úrasztaláig, a mózesszéktől a padelőkig.
„Most éppen kapufélfákat faragok, a Varjúvárnak. Felújítások kezdődtek el Kós Károly házánál. Egy autóbehajtó kaput és egy gyalogkaput faragok. Nagyapámat ugyancsak Gál Potyó Istvánnak hívták, ő volt Kalotaszeg leghíresebb mestere. Kós Károly idejében élt, ő készítette a Varjúvárhoz és a szentimrei nyaralóhoz a teljes bútorzatot annak idején. Bár apám nem folyatta a szakmát, én a génjeimben hordoztam a fa szeretetét. Gyerekkoromban is már próbálgattam apró munkákat, nagyapám sajnos, meghalt, amikor én tíz éves voltam, de a munkái megmaradtak. Néhány szerszáma és néhány mintája is. Ennek alapján kezdtem el faricsgálni, és miután megnősültem, Bánffyhunyadra költöztünk, ott megismerkedtem a Kudor családdal. Nagyon nagy hatással volt rám ez a jeles faragódinasztia, olyan szép dolgokat láttam náluk, hogy muszáj volt nekilássak faragni. Először hobbi szinten, utána váltottam. A kolozsvári népművészeti iskolának volt egy osztálya, ahol várfalvi meg körösfői faragó volt a tanárunk, elvégeztem két évet, de többnyire autodidakta módon tanultam. Összegyűltünk nyolcan-tízen faragni szerető emberek, mindenki hozta, amiket talált, régi faragásokat, s abból inspirálódtunk.
A rogériuszi templomot nagy élvezettel, szívvel-lélekkel csináltam, akár itt, a zsoboki templom fakazettás mennyezetét, a nagypetri imatermet, a vajasdi templomot, Hunyad megyében, épp úgy, mint az ugyancsak Bihar megyei Jankafalvát. A fiammal dolgozom együtt, 2000-ig nem győztünk a megrendeléseknek eleget tenni. Magyarországon is volt néhány nagyobb munkám, borospincéket, és egy modern irodaház belsejét borítják a faragásaim.”
Gál Potyó István a művésztábor mintájára faragótábort rendez minden évben. „Egy időben párhuzamosan ment a festőtáborral, meglátogattuk egymást, egymás előadásaira átjártunk, de mostanában az később működik, mint a miénk. Van nekünk, népművészeknek egy egyesületünk, a Bokréta Kulturális Egyesület, ennek a keretében van faragó, bútorfestő, varró-hímző tábor. Az utóbbi az idén elmaradt, de a faragót és a bútorfestőt megtartottuk. Most volt a tizedik alkalommal. Általában tíz, tizenöten vagyunk. A bútorfestők Mákófalván, a fafaragók itt, az én portámon találkoznak. Kolozsvárról is jönnek, a környékről, de a legtöbben Magyarországról. Sikerült ide édesgetnem a faluból is néhány gyereket. Remélem, lesz utánpótlás, mert most egy kezem is sok, hogy előszámláljam: hányan faragunk Kalotaszegen…”
Lüdércek pedig nincsenek Az esti irodalmi rendezvénynek riporterségem a meghívottja, néhány könyv mellett lapjainkat, az Erdélyi Riportot és a Váradot is bemutatom, megtisztelő partnerem Egyed Emese professzor asszony, irodalomtörténész, költő. Immár hagyomány a szerzői estek tartása, az örökös moderátor szerepét Emese vállalta el. Vele és gyerekkori barátommal, Essig József táborszervezővel a kései órákban ülünk le beszélgetni. Emese asszonynak is szívügye Kalotaszeg, Zsobok. Egymást kiegészítve mesélik, hogyan sikerült összemelegedniük egy reménybeli partnerrel,Barcsay Tamás Kanadában élő honfitársunk személyében. A történelmi család sarja sikerrel igényelte vissza ősei gyalui kastélyát. A részben tűrhető állapotban lévő, hatvan szobás épület jelentős, multifunkcionális központtá válhatna. Úgymond, még mielőtt teljesen megnyugtatóan rendeződött volna a grófi ingatlan jogi helyzete, az örökös támogatásával, a helybeli alpolgármester közreműködésével „birtokba vették” és „felavatták” a kastélyt: Ott szervezték meg a fentebb emlegetett nyolc jeles magyarhoni fotóművész kiállítását, az önkormányzat vezetője pedig népi tánccsoporttal, énekesekkel, muzsikusokkal tette ünnepélyesebbé a tárlat megnyitását. Jóska barátom hosszan sorolja, hány kudarc érte az Essig család, illetve a bánffyhunyadi Kós Károly Egyesületpróbálkozásait, hogy itt, Zsobokon vagy egyebütt tető alá hozzanak egy kalotaszegi gyűjteményt, ahol a képeknek, a faragásoknak, a festett bútoroknak, a kézimunkáknak is helye volna. Talán a gyalui kastély lehetne a megfelelő hely?… Egyed Emese, aki már három könyvet írt az irodalmár Barcsayakról, felajánlotta a segítségét Barcsay Tamás történésznek: kutatásait a családja történetével foglalatoskodó tisztelt kolléga rendelkezésére bocsátja.
Nem tudok a riportom végére pontot tenni addig, míg egy passzus erejéig nem idézem fel Emese asszony „zsoboki intrádáját”, amint jön velem szemben, elegáns, fehér lenvászon ruhában, széles karimájú szalmakalapban, a karján egy hatalmas csokor mezei virággal. „Ez a liláskék a gémorr – magyarázza –, ez a sárga az orbáncfű, az zsálya, amaz meg mogyorós lednek, bürköt is szedtem, sárga vadhagymát, fehér galajt és mentát. A galajt alabástromon találtam, az alabástrom kő fehéren vakított a zsoboki réten, talajréteg nem volt rajta, csak egy nagy virágbokor. Erős illata van. A minerálé és a vegetária ugyanazt a fehér színt kínálta.” Emese az anyatejjel szívta magába ezeket az ismereteket, hiszen az édesanyja botanikus volt.
Hajnalban tovább csámborgok az Egellő sikátorán, ahová tegnap Emese elkísért, a temetőkertet megmutatni. A domboldalon szépségesen szeszélyes rendben, lábon álló, félig vagy teljesen eldőlt két-háromszáz éves, faragott, feliratos sírkövek – érdemes lenne alaposan végigkutatni. Emeséről tudom, hogy a helynevek szerelmese, hiszen tavaly ilyentájt versbe szőtte Zsobok legszebb neveit, Tűnődés tengerfenéken címmel. Jelentem: elmerészkedtem egészen az általa emlegetett Ördögkosara aljáig, de egyetlen lüdérccel se találkoztam. Pedig a vers szerint ez az apró katlan a „lüdérctánc helye” volna. Talán nem a megfelelő órában érkeztem oda…
erdelyiriport.ro

2015. február 2.

Művészetek párbeszéde az emlékezés jegyében
Kiállítás és költőportré a Stars Galériában
Az emlékezés jegyében telt a Farkas utcai Stars Galéria szombat délutáni rendezvénye, amelyre az Essig és a Kacsó családok tagjait, valamint jóbarátaikat hívták meg a házigazdák, Essig József és Essigné Kacsó Klára. A képzőművészet, az irodalom és a zene sajátos párbeszédére épülő, Egyed Emese költő, irodalomtörténész által kiterjesztett családi találkozónak nevezett eseményen elsőként a száz éve született Kacsó Béla festményeiből nyílt kiállítás, majd a költészet és a muzsika nyelvén folytatódott a társalgás.
Visszaemlékezéssel indította méltatását Németh Júlia műkritikus: első rádiós élményei fűződnek Kacsó Bélához, még újságírói pályája kezdetén, Muzsnay Magda lakásán látta az egyik portréját. „A hétpróbás rádiós kolléganő” biztatására elhatározta, hogy felkeresi a festőművészt, és interjút készít vele. Kedves fogadtatásban volt része, beszélgetőtársa igyekezett segíteni az akkor még kezdő, bátortalan rádiósnak, aki évtizedekkel később is szívesen idézi fel a látogatás hangulatát. Németh Júliának már akkor, a Május 1. utcai műteremben lehetősége nyílt megtapasztalni Kacsó Béla vendégszeretetét, nyitottságát, munka- és természetszeretetét, amely egész életét, művészi pályáját egyaránt meghatározta. Az alanyok jellemét is tükröző művészi portrék mellett a művész valósághű, részletekbe menő, precíz megfigyelések alapján készített más munkáira is utalt beszédében a műkritikus (kolozsvári terek, épületek, enteriőrök), kiemelve továbbá az egykori Szopos-tanítvány alkotásainak dokumentumjellegét is.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. február 19.

Essig József a kamera másik oldalán
Essig József akkortájt vett először fényképezőgépet a kezébe, amikor gyermekük született, örömét lelte abban, hogy megörökítette a közös tevékenységeket, a legkisebb családtag első lépéseit, a boldog pillanatokat.
Ma pedig már a fiának mond köszönetet, amiért továbbra is aktívan kiveheti részét a modern fotózásból és filmkészítésből: a Kolozsvár Társaság főtéri székházában tartott kedd esti rendezvényen mesélt arról, hogy jelenlegi fényképezőgépét, videókameráját és számítógépét a fia szerezte be neki, de ugyanakkor arra is megtanította, hogyan kell megvágni a képes anyagot. És persze Tárkányi Jánoshoz is bátran fordulhat, ha elakad egyik-másik új program használata során, ő is szívesen segít egykori mentorának. Essig József meghatódottan idézte fel életének különböző mozzanatait, bár, mint mondta, furcsa számára „a kamera másik oldalán állni”, hozzáfűzte: bizonyára abból fakad ez a fajta ódzkodás, hogy korábban a tervezőasztal mellett sem neki kellett beszélnie; megtette azt a főnöke, ő pedig csendben dolgozhatott, rajzolhatott, nem kellett egyébbel foglalkoznia.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. augusztus 4.

X. Fazekasvarsándi Magyar Napok
Augusztus 8–9. között, szombaton és vasárnap tizedik alkalommal szervezik meg a Fazekasvarsándi Magyar Napok rendezvénysorozatot, amelynek fő témája a generációk találkozója. A program szombaton 11 órakor a nagy iskolában szervezendő közös osztályfőnöki órával indul, 13 órától a helybeli evangélikus-lutheránus templomban istentiszteletet tartanak az eltávozottak emlékére, 14 órától közös ebéd az Essig József Kultúrotthonban, 18 órától A bugaci határon címmel nóták, operettek a nagyváradi M M Pódiumszínház előadásában, utána beszélgetés, nótázás, tánc, 22 órától a magyarországi Keleti Front koncertje (a Republic együttes előzenekara), 23 órától reggelig tartó mulatság a Roller zenekar közreműködésével. Egész éjjel büfé szolgálja a vendégeket.
Vasárnap 13 órától nótázás, beszélgetés, grillezés, bográcsozás, egész délután gyermekprogramok: kézműves foglalkozások, arcfestés, játékok, 16 órától Ludas Matyi – szórakoztató népi játék gyermekeknek és felnőtteknek, 17 órától tánc- és néptáncbemutató, 19 órától sportrendezvény a mezőn, 22 órától diszkó, egész éjjel üzemelő büfével.
A szervezők szeretettel várják a helybeli és a környékbeli érdeklődőket, valamint az elszármazottakat.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2015. augusztus 11.

X. Fazekasvarsándi Magyar Napok
Találkozni, lélekben itthonról táplálkozni
Szombaton és vasárnap szervezték meg a X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat. A rendezvénysorozat szombaton 11 órától az általános iskola nagyépületében megszervezett közös osztályfőnöki órával indult. Nem véletlenül, hiszen a sorozat szervezői minden alkalommal más témához igazították a programot. Az ideinek a témája a generációk találkozója volt – a nagy iskolaépületben 120-an vettek részt itthon lakók és elszármazottak egyaránt. Akik ott voltak, rendkívül örvendtek egymásnak, kitörő örömmel fogadtak egy-egy régóta nem látott osztálytársat, barátot vagy barátnőt. Az egykori pedagógusok közül nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész – aki egykor itt tanított –, Blaskó Margit tanárnő, Matekovits Mihály tanár, Friedrich Lajos tanár, Miszlay Ilona valamikori helyettes tanár, Sós Mária tanárnő; Achim Karolina akkor tanította a diákokat, amikor már megszűnt a magyar gimnáziumi tagozat. A jelzett pedagógusok több osztálynaplóval érkeztek a találkozóra, több generációval tartottak osztályfőnöki órákat, ahol diákok és tanáraik könnyekig meghatódva élték meg az újratalálkozás örömét. Az osztályfőnöki órákat követően a helybeli evangélikus-lutheránus templomban megemlékező istentiszteletet tartottak az elhunytak, eltávozottak tiszteletére. Nt. Horváth Csaba lelkipásztor lélekemelő igehirdetést tartott az elhunytak tisztelete, illetve az újratalálkozás öröme jegyében.
Ezt követően az Essig József Kultúrotthonban megterített asztalok mellett az ebédet együtt költötték el a generációk találkozóinak résztvevői és az egykori pedagógusok. Az összejövetelen Tóth Mihály községi tanácsos, műsorvezető üdvözölte az RMDSZ megyei vezetőit, Faragó Péter megyei elnököt, Péró Tamás ügyvezető elnököt és Albert László ifjúsági alelnököt, akik közül Faragó Péter köszöntötte az egybegyűlteket. Az egykori pedagógusok részéről Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnök mondott köszöntőt, majd Tóth Mihály köszönte meg mindenkinek az áldozatos munkáját, amit a generációk találkozójának a sikeréért fejtettek ki.
Ebéd után a szabadtéri színpadon a nagyváradi MM Pódiumszínház művészei A bugaci határon címmel nótákat, operettrészleteket adtak elő nagy sikerrel. Előadás után együtt maradt a társaság, sokat beszélgettek, nótáztak az anyaországi Keleti Front együttes koncertjéig, ami kitörő sikernek örvendett az udvart megtöltő közönség körében. Utána a Roller zenekar közreműködésével szabadtéri bál következett késő éjszakáig.
Vasárnap 13 órakor Gyurkócza Tünde, Bold Andrea, Cselédes Andrea és Molnár Zsuzsa pedagógusok vezetésével érdekes kézműves foglalkozásokat szerveztek a gyermekeknek, akik kifestős, kivágós díszeket készítettek, de arcfestést is szerveztek nekik. Blaskó Imola és Török Noémi egész idő alatt tombolát árultak, melynek egyetlen, de főnyereménye egy női kerékpár volt. Közben sültkolbászt, micset, sertés- vagy birkapörköltet, sört, üdítőt lehetett fogyasztani. 16 órától ugyancsak a nagyváradi MM Pódiumszínpad művészei mutatták be Ludas Matyi széphistóriája címmel a furfangos szegénylegény igazságtételét a rajta esett sérelmekért. A gyermekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató előadásba bevonták a nézőket, főleg a gyermekeket. Utánuk a Dokopil Olga vezette pankotai Azur táncegyüttes társasági táncainak, fekete-fehér táncának, illetve cowboytáncának tapsolhatott a lelkes közönség. Ménesi Melinda vezetésével a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport 7 párja is bemutatta a kisiratosi tánctáborban elsajátított új lépéseket, de a közelmúltban varratott új ruháikat is megcsodálhatta a közönség. A továbbiakban a fazekasvarsándi Marian Graţiana nevet viselő román néptánccsoport, Petre Răuţ vezetésével mutatta be alföldi román táncait, de román népdalok is elhangzottak. Minden fellépett együttes hölgy vezetője virágcsokrot, míg a férfiak egy üveg italt vehettek át a szervezők nevében Tóth Mihálytól, a rendezvény házigazdájától. Ugyanakkor egy kisleány kisorsolta a nap folyamán árusított tombolajegyek közül az egyetlen, de főnyereményt, az új kerékpár gazdáját, aki a Roller zenekar orgonistája, ifj. Köteles József lett.
A délutáni előadások után a fiatalok és az öregfiúk futballmérkőzést vívtak a futballpályán. A X. Fazekasvarsándi Magyar Napok programját a 22 órakor kezdődött szabadtéri diszkó zárta.
Hazanéző
A délutáni programok idején megszólaltattunk hazalátogatott fazekasvarsándiakat is. Leánynevén Bencze Mária Magyarországról érkezett haza újra, mint minden eddigi rendezvényre. A rendszerváltásig Aradon éltek, majd kiköltöztek az anyaországba. Kérdésünkre, mit jelent Magyarországon fazekasvarsándinak lenni, Bencze Mária kifejtette: Gyálon laknak, rendszeresen tartják az itthoniakkal a kapcsolatot, különösen, mióta feltalálták a Facebookot, ami nagyban könnyített a kapcsolattartáson. Maga örvend, amiért az ötvenötösök csapatához tartozik, akik mindig élen jártak a találkozók megszervezésében. Tekintve, hogy a férje zimándújfalui, mindkét településsel úgy vannak, hogy otthonról jönnek haza, illetve fordítva. A szülei már nem élnek, ezért a találkozó alkalmából a keresztanyjánál szálltak meg, akinek a leánya osztálytársa volt, barátnője. Minden évben az ő édesanyjánál szállnak meg, jókat beszélgetnek, együtt emlékeznek a gyermekkora, a régi szép időkre. Egy-egy találkozón annyira feltöltődik, hogy abból egész évben táplálkozni lehet.
Szász László Németországból tért haza az idei magyar napokra. 1991 óta él ott, ahol az első lépések nagyon nehezek voltak. Most már könnyebb, ezzel arányosan azonban nehezebb is, mert az idő függvényében erősödik a szülőföld, a szülőfalu vonzereje is. Éppen ezért egyre többet foglalkozik a hazatérés gondolatával. Itthon szerves kémiát tanult, oklevelet is szerzett, Németországba kerülve azonban végleg szakítania kellett a kémiával. Egy ideig mikrocsip adattárolókat, majd processzorokat gyártottak, csakhogy csődbe jutott a vállalat, amelyiknél dolgozott. Hosszas keresés után új munkát talált, de az a lakhelyétől 150 kilométerre van, sokba kerül az utazás. Csúcstechnológiában dolgozik, ami nem jelenti, hogy csúcsfizetést is kapna, mert Németország nem a legjobban fizető államok közé tartozik, ráadásul megszünteti a saját munkahelyeket, bérmunkában végeztet sok munkát, ezért a helyi munkaerő alulfizetett. A találkozó tiszteletére régi magyar népviseletet öltött, fehér gyolcsgatyában és ingben, fekete bőrcsizmában és nagykarimájú csikóskalapban jelent meg, mert az itthoni hagyományok nagyban felértékelődnek külföldön.
Az elszármazottak gyűjtést szerveztek, majd a Bölcső feliratú borítékot átadták a magyar napok szervezőinek, hogy a pénzből könnyebben szervezzék a következő találkozót, javíttassák a kultúrotthont, mindnyájuk közös hajlékát. Főként azért adták, hogy ne csak lélekben, hanem anyagiakban is érezzék: az elszármazottak mindenben mellettük állnak, hiszen lelkiekben itthonról táplálkoznak.
A találkozó itthoni egyik, ha nem éppen a főszervezője, Manguci Erzsébet nyugalmazott óvónő elmondta: eleinte csak a saját erejükre támaszkodhattak, ezért a magyar napoknak minden évben más témát adtak. Mivel a faluban 5 évvel ezelőtt voltak az osztálytalálkozók, a társszervezőkkel úgy döntöttek, az ideinek a témája a nemzedékek találkozója legyen, amibe mindenki beletartozik. Míg az iskolában mintegy 120-an, az utána, illetve az istentisztelet utáni közös ebéden mintegy 200-an vettek részt. Maga nagyon örvendett, amikor a délutáni programokon sok olyan embert is látott, akik nem voltak az iskolai találkozón, noha akik ott voltak, megható, emlékezetes élményekben volt részük. Boldognak érzi magát, amiért tagja lehetett annak a szervezőcsapatnak, amely a munkájával örömet okozhatott az itthoni és a hazalátogatott fazekasvarsándiaknak.
Köszönet
A X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat a helybeli Délibáb Egyesületen keresztül az Arad Megyei Tanács mellett működő Kulturális Központ, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, a Fazekasvarsándi Evangélikus-lutheránus Egyház, de természetesen a falu magyarságának az apraja-nagyja egy emberként állt a rendezvény mellett, de külföldre szakadt falubeliek is adakoztak. A magyar napok sikeréért köszönet jár adakozóknak, segítőknek, a vendégek ellátásában, a gyermekek szórakoztatásában közreműködött minden lelkes embernek. Áldozatvállalásuk tovább növeli a Fazekasvarsándi Magyar Napoknak a vonzerejét.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

lapozás: 1-29